Az apámat nem akarom...
Az utóbbi ibőben valami miatt állandóan "szembe jön" velem az Apa téma. Biztosan nem véletlenül. Pedig azt hittem, hogy az apámmal már elrendeztem mindent.:) A legutóbbi alkalommal egy fiatal fiúval dolgoztunk, aki szeretne önálló életet élni, de nehezen indul el az útján. Amikor felállítottuk az érintett családtagokat, egy időután az apa képviselője a helyére került, az anya mellé. A fiú ekkor azt mondta: Ezt nem akarom. Nem akarom, hogy az apám ebben jelen legyen. Megállítottam a munkát és azt mondtam: Akkor itt befejeztük.
Azt hiszem, ennek a fiúnak kevés esélye van arra, hogy megtalálja önmagát. Ha elutasítom az egyik szülőmet, akkor lényegében saját magamat is elutasítom. Ha azt mondom, hogy az apám egy senki, akkor én magam is senki leszek. Önmagunk teljessége akkor valósul meg, ha mindkét szülőnket egyformán befogadjuk a szívünkbe. Két fél alkot egy egészet. Ha az egyik felet eltávolítom, akkor üresség marad a helyén. Az ürességben pedig nem fejlődik semmi. Így a fiúból nem lesz férfi.