Tonio Kröger
Vannak könyvek, amelyeket érdemes többször elolvasni. Egy-egy gondolatot - vagy talán inkább bölcsességet - másképpen értelmezünk 20, 30, vagy 40 évesen. (Nem is beszélve a 70-ről, amire külön kíváncsi vagyok.) Sok évvel ezelőtt, - ifjú koromban - amikor először olvastam Thomas Mann kisregényét a Tonio Krögert, leginkább a főhős finom, művészi lelkivilágának megnyilatkozása ragadott meg. (Akkoriban én is művész akartam lenni.) Most viszont valami mást fedeztem fel:
"... Apám, mint tudja, északi természet volt: szemlélődő, alapos, a puritánságig kifogástalan, és hajlamos a mélabúra; anyám határozatlanul egzotikus vérségű, szép, érzéki, gyermeteg, asszony volt, könnyelmű és szenvedélyes, csupa impulzív léhaság. Kétségtelen, hogy ez a vérkeverék rendkívüli lehetőségeket és rendkívüli veszélyeket rejtett magában. Az eredmény ez: egy polgár, aki eltévedt a művészetben, egy bohém, akit honvágy gyötör a jó gyerekszoba után, egy művész, kinek rossz a lelkiismerete. Mert hiszen a polgári lelkiismeretem az, amely minden művészkedésem, minden rendkívüliségem és minden zsenialitásom mélyén valami nagyon kétértelmű, pogány és gyanús jellemvonást sejtet, aminek köszönhetem szerelmes vonzódásomat az együgyüség, jóravalóság, a kellemes átlag, a tisztes középszerűség iránt.
Két világ között állok, egyikben sem vagyok otthon, épp ezért kissé nehéz a sorom. ..."
(Fordította: Lányi Viktor)