Rendszerterápia - családállítás

Amikor a betegségről beszélek, akkor az úgynevezett "gyógyíthatatlan" betegségekre gondolok. Idézőjelbe tettem a kifejezést, mert szerintem nem létezik gyógyíthatatlan betegség. Ezt az állítást leginkább az igazolja, hogy minden betegségnek - amit ismerünk - van, volt túlélője. Tehát, vannak akik kigyógyúlnak a legsúlyosabb betegségből is. Mi is a betegség, valójában? A teljes kilátástalanság állapotából való menekülés, önmagunk felszámolása által. Amikor szembe kerülünk egy megoldhatatlannak tűnő problémával és nincs bátorságunk szembenézni vele, nem merjük feladni a helyzetünket és nem kérünk segítséget sem, akkor nincs más, mint az önpusztítás. Egy ilyen folyamatot befolyásoló tényezők néha tisztán látszanak, máskor viszont nem.

A látható dolgok azok, amik nap, mint nap ott vannak velünk, a szorongás, a félelem, a kilátástalanság. Látjuk, hogy mi az, amin változtatni kellene, de nem merjük megtenni. Nem merjük képviselni önmagunkat, nem merjük megfogalmazni a véleményünket, a fájdalmainkat, nem merünk kilépni, nem merünk otthagyni valakit. Mindezek, egy idő után "elszívják" az életerőnket. Elfogy körülöttünk az oxigén.

A másik eset, amikor nem látjuk pontosan, hogy miről is van szó, az leginkább a családi rendszer felé mutat. A betegséget is - mint minden más problémát - összefüggéseiben kell vizsgálni. A velem történő dolgokat nem választhatom el attól a rendszertől, ahová tartozom, ahonnan megkaptam  a jó és "rossz" dolgokat, egyaránt. Az úgynevezett odatartozás, ami a szeretet által valósul meg, gyakran arra késztet, hogy közösséget vállaljak mindazokkal, akik szintén a rendszerhez, a családhoz tartoznak. Valamifajta kiegyenlítésre törekszünk, annak reményében, hogy az egyensúly, minden résztvevő számára nyugalmat fog hozni. Ebben az igyekezetben néha elkövetjük azt a hibát, hogy olyan dolgot akarunk elvállalni (átvállalni), ami nem tartozik ránk, vagy nem vagyunk abban a helyzetben, hogy segíteni tudjunk. Az ilyen erőfeszítések odáig fajulhatnak, hogy akár az életünket is odaadnánk azért, hogy valakit megmentsünk, vagy átvegyünk a terheiből. Ezért, amikor a betegségre nézünk, akkor rá kell nézzünk mindarra (mindazokra), ami a családi rendszerben történt. Ki az, akinek tragikus sorsa volt? Ki az, akit elveszítettek? Ki az, akit kitagadtak? Ki az, akivel sorsközösséget "kell" vállalni?

A gyógyulás útján akkor tudunk elindúlni, ha feltárjuk a téves elköteleződéseinket, ha belátjuk, hogy hol vannak a kompetencia határaink, ha belátjuk, hogy mia az, ami ránk tartozik és mi az, ami nem. Ha képviselni tudjuk és elvállaljuk önmagunkat.

Amikor a Betegség váratlanul megjelenik nálunk, fontos, hogy ne harcoljunk ellene, hanem hallgassuk meg, hogy mit akar mondani.

Egészségnap, Sopron

2012 03. 10.