Kételkedés
Úgy tapasztalom, - és ezt a csoportnak sokszor el is szoktam mondani - hogy az önismereti munka legnagyobb akadálya, a koncepció. A koncepció alatt azt értem, hogy mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel "felírjuk" a problémánk képletét. A képletben ott vannak az általunk vélt okok, összefüggések, következtetések, a végén pedig az eredmény, ami megmutatja nekünk, hogy mitől is érezzük rosszul magunkat. Egy a bökkenő, hogy ez a megközelítés általában nem hoz változást. Meg vagyunk győződve arról, hogy a képletünk jó és tisztán látjuk a helyzetet, de nem történik semmi. Mit lehet ilyenkor tenni? Kételkedni. Kételkedni abban, hogy vajon jó adatokat vittünk-e be a képletbe, jó műveleteket használtunk-e. Egyáltalán, jó helyen keressük-e a választ. Úgy tűnik, hogy a kételkedés vezet minket a jó irányba. A koncepció befagyaszt, a kételkedés kiolvaszt bennünket. Persze ha odafigyelünk, a koncepciót mindig megelőzi az érzés, ami jó irányba indít minket, DE(!) átváltunk a rossz vágányra. Ha ez megtörténik, akkor csak egy esélyünk marad a menekülésre: Lehet, hogy rossz irányba megyek?