Béke
A békéhez erő kell – ezt olvastam egy óriásplakáton, amelyen fegyveres katonák láthatók. Szerintem a békéhez nem erő kell, hanem megbékélés. Nem az ellenséggel való megbékélésre gondolok, hanem a belső „démonokkal” való megbékélésre.
Amikor valaki harcot vív valakivel, - vagy valamivel - az nem más, mint a belső sérelmekből fakadó agresszió kivetülése. A fel nem dolgozott személyes problémák – azaz a korábban szerzett sérülések – minden esetben valamilyen választ kívánnak. Ilyenkor a legjobb válasz az önismereti munka, amely lehetőséget ad a lelki megbékélésre.
Ha valaki nem ezt az utat választja, akkor a harag és az indulat kivetül a világra. Ilyenkor minden és mindenki célponttá, ellenséggé válhat.
A béke a megbékélésben, a megértésben, az elfogadásban és a szeretetben van.
Visszatérve a plakáthoz. Az én képi világomban a béke fogalmához nem fegyveres katonák társulnak, hanem Picasso galambja, az olajággal.