Nem vagyok elég jó
Gyakran hallom ezt a mondatot: "Nem vagyok elég jó." Sokan érzik úgy, hogy nem elég jó társak, vagy nem elég jó szülők, vagy nem elég jó nők, vagy nem elég jó ... gyerekek. A "nemelégjóság" legikább attól van, hogy gyerekkorunkban többet vállaltunk, - vagy többet vártak tőlünk - mint amire képesek voltunk. Például gyerekkorunkban nagyon figyelünk a szüleinkre. A figyelmünk különösen akkor eősödik fel, amikor a szüleinkkel baj van, amikor válságba kerül az életük, vagy betegek lesznek. Ilyenkor megpróbálunk segíteni, átvállani a nehézséget, a bajt. Gyerekként nem tudjuk felfogni, hogy ez lehetetlen, hanem azt érezzük, hogy gyengék voltunk, hogy valamit rosszul csináltunk. Azaz, nem voltunk elég jók. Máskor a szüleink küldenek minket "bevetésre", valami olyan feladattal, amely meghaladja a képességeinket. Ennek ellenére, a JÓ gyerek megtesz mindent, hogy teljesítse a szülei kérését, megfeleljen az elvárásoknak. A mérce azonban sokszor magas és a küldetés elbukik, amiből megin csak következhet, hogy nem voltam elég jó. Minden olyan küldetés, ami nem a mi feladatunk, kimozdít bennünket a rendszerben elfoglalt helyünkről. Ha ez megtörténik, akkor megszűnünk önmagunk lenni, és egy eszközzé válunk, valami idegen cél eléréséhez. Néha ki kell mondanunk: "Nem akarok jó gyerek lenni."